Török-kurd tömegverekedés, 150 sérült
2005. szeptember 05. 12:57, utolsó frissítés: 12:57
Török nacionalisták csaptak össze kurd tüntetőkkel hétfőre virradóra. A kövekkel és botokkal vívott ütközetben közel 150-en sebesültek meg, köztük a helyszínre vezényelt rendőrök és katonák is.
A hatóságok hétfői közlése szerint az összecsapás még vasárnap kezdődött Bozüyük városában (Bilecik tartomány), miután török nacionalisták egy csoportja kövekkel ostromolta meg a kurd tüntetőket szállító autóbuszokat.
A bebörtönzött kurd lázadó vezér, Abdullah Öcalan fogva tartási körülményei ellen tiltakozók előzőleg Isztambulban is heves utcai csatát vívtak a rendőrséggel. A buszokon érkezők Bozüyükben is demonstrációra készültek, s azzal hergelték fel a helyieket, hogy betiltott kurd zászlókat lengettek, Öcalant ábrázoló plakátokat és győzelmi jeleket mutogattak.
A török nacionalisták elutasítják, hogy a kormányzat bármilyen engedményt tegyen a Törökország dél-keleti részén autonómiára törekvő kurd lázadóknak. A konfliktusban 1984 óta mintegy 37 ezer ember vesztette életét.
A szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) alapítóját és vezetőjét, Abdullah Öcalant 1999-ben halálra ítélték, ítéletét azonban később életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták, amit egy börtönszigeten kell letöltenie Törökország északnyugati részén. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket