Leállítja a rakétatámadásokat az Iszlám Dzsihád – tüntetés a gázai kivonulás ellen
2005. augusztus 03. 11:42, utolsó frissítés: 11:42
Az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin fegyveres szervezet szerdai bejelentései szerint harcosai parancsot kaptak az izraeli célpontok elleni rakétatámadások leállítására. A döntést a Gázai övezetből két héten belül esedékes izraeli kivonulásra való tekintettel hozta a szervezet.
Eközben tízezrek tüntettek kedd este az izraeli Szderót városában, tiltakozásul a gázai övezeti zsidó telepek küszöbön álló kiürítése ellen. A Gázai övezet és Izrael határa közelében fekvő településen a megmozdulás szervezői szerint ötvenezren, míg a rendőrség becslése szerint 25 ezren tiltakoztak.
A kivonulás ellenzői ezzel kétségbeesett kísérletet tettek arra, hogy megakadályozzák a 21 gázai övezeti zsidó telep augusztus 17-én megkezdeni tervezett kiürítését. A tüntetők a kivonulást a Bibliában szereplő zsidó területekre vonatkozó izraeli igények elárulásának tekintik, ezért ellenzik a telepek felszámolását.
A tüntetők haragjának egyik célpontja Ariel Saron izraeli miniszterelnök volt: "az egész nép bízott benned, de Te elárultál bennünket" – hirdette a tömegben az egyik transzparens, amely mögött a kivonulást kezdeményező Saron fényképe volt látható. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket