Mindenki túlélte a torontói repülőgép-balesetet – az Airbust valószínűleg villámcsapás érte
2005. augusztus 03. 11:25, utolsó frissítés: 11:25
Túlszaladt a kifutópályán és 200 méterrel távolabb kigyulladt egy vízmosásban kedden délután (romániai idő szerint 22 óra 3 perckor). Toronto Pearson nemzetközi repülőterén az Air France légitársaság Párizsból érkező gépe fedélzetén közel 300 utassal. A kanadai hatóságok közlése szerint a balesetnek nincs halálos áldozata. Az Air France Párizsban megerősítette, hogy a balesetben senki sem halt meg.
A légitársaság közleménye szerint 43, könnyebb sérüléseket szenvedett embert ápolnak torontói kórházakban. Az Airbus A340-300 modelljének ez volt az első komolyabb balesete a gép 1991 októberi piacra dobása óta.
Steve Shaw, a reptér egyik illetékese közölte, hogy a baleset ügyében vizsgálat indult, és nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni az okokról. A gépen 297 utas és 12 főnyi legénység tartózkodott.
A baleset idején viharos volt az időjárás a térségben. A viharok miatt röviddel a baleset előtt felfüggesztették a gépek fel- és leszállását.
A kimenekített utasok szerint a gépet leszállás közben feltehetően villámcsapás érte, s ezután került a vízmosásba. A CNN által megkérdezett egyik szemtanú szerint a gép rendesen földet ért, majd a kifutópálya végén kettévált.
A Torontótól 17 kilométerre, Mississauga elővárosban található Lester B. Pearson Nemzetközi Repülőtér forgalma meghaladja az évi 28 millió utast, három terminálja van. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket