Peking és Moszkva a közvetítő
2003. január 15. 11:03, utolsó frissítés: 13:37
A Fehér Ház szerdai közleménye örvendetesnek tartja, hogy Kína felajánlotta a házigazda szerepét az Amerika és Észak-Korea között esetleg beinduló megbeszélés-sorozathoz, amelynek eredményeképpen Észak-Korea lemondana nukleáris fejlesztési terveirõl. A közlemény az orosz közvetítõi szándékot is üdvözli, azaz azt, hogy magas beosztású orosz diplomatákat menesztenének Phenjanba, hogy lebeszéljék az ottani vezetést az atomprogram végrehajtásáról.
Maga az amerikai elnök is óvatos derûlátással szólt az új fejleményekrõl, azt mondta, hogy Észak-Korea szomszédainak össze kell fogniuk, és közösen kell meggyõzniük Ázsia utolsó kommunista országát, hogy lásson hozzá a leszereléshez, ne akarjon atomfegyverrel bírni. A viszonylagos örömbe azonban az elmúlt órákban üröm vegyült, ugyanis az észak koreaiak nyilatkozatot adtak ki, amely szerint "fogy a türelmük, mert az amerikaiak nem mutatkoznak õszintének, diktálni akarnak, nem mutatnak hajlandóságot igazi párbeszédre". Emiatt a phenjani kormány kénytelen más lépésekhez folyamodni. Amerikai megfigyelõk ezt úgy értik, hogy Észak-Korea valójában fegyverkezési programjának felgyorsításával fenyegetõzik, fel akarja újítani a korábban felfüggesztett rakétakísérleteit. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket