Rumsfeld: 12 évig is harcolhatnak az iraki felkelők
2005. június 27. 11:58, utolsó frissítés: 11:58
Az iraki felkelők még akár 12 évig is harcolhatnak az iraki kormány ellen – mondta az amerikai védelmi miniszter. Donald Rumsfeld az amerikai Fox televízió vasárnapi beszélgető műsorában olyan kérdésekre válaszolt, amelyek főként az iraki háborúra, a növekvő amerikai veszteségekre, az iraki lázadók folytatódó támadásaira és a háború értelmére vonatkoztak.
"Ez a felkelés még több évig eltarthat, a lázadók 5, 6, 8, 10-12 évig folytathatják a harcot" – mondta Rumsfeld, akinek értékelését megelőzően látott napvilágot az AP-Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása, mely szerint 27 hónappal az iraki invázió kezdete után az amerikaiak több mint fele már hibának tartja a háború elindítását. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket