Terrorista-kiképzőbázissá válhat Irak
2005. június 23. 12:23, utolsó frissítés: 12:23
Egy új, most nyilvánosságra került CIA-jelentés szerint Irak hamarosan a terroristák olyan fészkévé és kiképzőhelyévé is válhat, mint amilyen Afganisztán volt a nyolcvanas években. Az egyébként titkos jelentés – amelyről az amerikai közszolgálati rádió számolt be – azt állítja, hogy az iraki és külföldi fegyveresek, akik ma harcolnak Irakban, szétszélednek majd a világban, ha a lázadás véget ér.
A CIA szerint potenciális veszélyforrást jelentenek majd az arab világban, Európában és az Egyesült Államokban is, de elsősorban is azokban az országokban, ahonnan a legtöbbjük származik: azaz Szaúd-Arábiában és Jordániában. A rádió idézte a kanadai hírszerző szolgálatot is, amely szintén azt vázolja fel, hogy az iraki háború újfajta szélsőséges erők megjelenését és veszélyét teremtette meg. (radio.hu/mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket