Órákat és mobilokat nyerhetnek a bolgárok, ha szavaznak
2005. június 22. 12:11, utolsó frissítés: 12:11
Tombolán vehetnek részt azok a bolgár állampolgárok, akik szombaton elmennek szavazni a parlamenti választásokon. Az ötlet a leköszönő jobbközép kormánytól származik, és bevallott célja, hogy így küzdjenek a szavazásra jogosultak távolmaradása ellen. A kabinet 4 millió levát (kb. 2 millió eurót) különített el erre a tombolára.
A részvételhez a szavazóknak személyi azonosítójuk és szavazóhelyiségük számát kell SMS-ben elküldeniük. A vasárnapi tombolán órákat, mobiltelefonokat, sőt, számítógépeket is lehet nyerni.
A baloldali és jobboldali ellenzék egyaránt élesen bírálta a kezdeményezést, amelyet "az állampolgár megalázásának" tekintenek, és azzal vádolták a kormányt, hogy "meg akarja vásárolni a választókat". A közigazgatási bíróság az ellenzék keresetére válaszolva a nyereményjátékot legálisnak minősítette. Az előzetes felmérések szerint a szavazásra jogosult bolgár állampolgároknak mintegy 30-40%-a szándékozik tartózkodni a voksolástól. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket