"Az MSZP-nek meg kell egyeznie az SZDSZ-szel a kezdeménytörvényről"
2003. január 10. 13:36, utolsó frissítés: 13:36
Tárgyalásokat kezdeményezett az SZDSZ) Kovács László külügyminiszterrel azért, hogy egyetértés alakuljon ki a két párt között a kedvezménytörvény módosításáról -- közölte Eörsi Mátyás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Eörsi bejelentette: pártja csak olyan javaslatot tud támogatni, ami az európai normáknak teljes egészében megfelel, ha a javaslat ennek a feltételnek nem felel meg, nemmel szavaznak majd. Eörsi szerint a legfontosabb, hogy a magyar kisebbség számára kedvező politikai helyzet jöjjön létre, amelyben a konfliktusok helyett az együttműködésre helyezik a hangsúlyt.
A tárgyalásokat az indokolja, hogy a képviselő úgy véli, a Fidesz nem fogja támogatni a törvénymódosítást, ezért az MSZP-nek az SZDSZ egyetértését kell megszereznie. Az a szocialista párti koncepció -- mondta Eörsi -- hogy a nemzeti közép irányába menjen a kormány, nem működőképes a Fidesz ellenállása miatt. Az SZDSZ-es politikus felidézte Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke keddi nyilatkozatát, amelyben az előző kormány külügyi politikai államtitkára a Medgyessy-kormány külpolitikáját bírálta. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket