Arab-üzbég etnikai konfliktusok gyengítik az al-Kaidát
2005. május 11. 13:05, utolsó frissítés: 13:05
Nevük elhallgatását kérő pakisztáni és amerikai hírszerzők arról számoltak fel, hogy egyre nagyobb az ellentét az al-Kaida terrorhálózat arab tagjai és közép-ázsiai szövetségeseik között. A folyamat akár szakadáshoz is vezethet: élesedik a belső verseny, mert egyre kevesebb a biztonságos búvóhely, fogy a pénz és a fegyver – állítják a terrorelhárítók.
Ez a rivalizálás vezetett az al-Kaida harmadik emberének számító líbiai férfi, Abu Farrazs al-Libbi elfogásához. Az alvezér a szervezet üzbég tagjaival került ellentétbe. Amerikai szakértők viszont arra figyelmeztetnek, az al-Kaida és szövetségesei nem dolgoznak mindig szoros együttműködésben.
al-Libbit május 2-án, heves tűzharc árán fogták el Pakisztán északnyugati részén, az ottani hatóság azzal vádolja, kétszer is merényletet kísérelt meg Pervez Musharraf tábornok-államfő ellen. al-Libbi pakisztániakat, és nem közép-ázsiaiakat bízott meg a tábornok elleni, 2003 decemberi merénylet kivitelezésével. Ebből is látszik, kiben bízik tulajdonképp – magyarázzák a pakisztáni hatóságok. (ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket