A legelemibb biztonsági előírásokat sem tartották be az újságírók
2005. április 04. 13:20, utolsó frissítés: 13:20
Az iraki hivatalos szervek nem erősítették meg azt a híresztelést, miszerint az elrabolt újságírókat szabadon engedték volna. Szombat este az OTV televízióadó iraki védelmi minisztérium hivatalnokaira hivatkozva bejelentette: az újságírók szabadok. Az Al-Jazeera arab hírtelevízió egyelőre nem sugárzott újabb információt.
A Saptamina Financiara nevű lap összeállítást közöl az iraki tudósítók védelméről: eszerint nagyon sok nemzetközi médium – köztük az RTL – már régebb visszavonta riportereit, a munka túlzott veszélyességére hivatkozva. Helyükbe az iraki születésű, helyi újságírók léptek. A nagy hírügynökségeknek most már kizárólag helyiek fotóznak például.
Az a kevés újságíró, aki mégis maradt, a lehető legszigorúbb biztonsági intézkedéseknek veti alá magát: bunkerszerűen megerősített hotelekben lakik – a BBC munkatársaira például az SAS brit elit-kommandó vigyáz, természetesen jó pénzért. A brit közszolgálati adó többmillió dollárt költött az Irakba küldendő újságírói felkészítésére. A CNN amerikai csapatokkal utazó riporterei a 2003-as iraki offenzíva során 15 millió dollár „zsebpénz” fölött rendelkeztek.
A hotelt mindig kísérettel hagyják el, ezenkívül divat újságírók körében a hamis iraki igazolványok beszerzése, a nők burkát viselnek és a helyiekkel való érintkezésben a hazudozástól sem riadnak vissza a riporterek, ha úgy érzik, hogy veszélyben vannak.
Ehhez képest a Bagdadban elrabolt újságírók a legalapvetőbb biztonsági szabályokat sem tartották be: például egy, az amerikaiak által biztosított területen kívül eső hotelben szálltak meg. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket