2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Külhoni magyar útlevél helyett nemzeti vízumról tárgyaltak

2005. február 04. 12:37, utolsó frissítés: 12:37

Nem tárgyaltak a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi ülésén megígért külhoni magyar útlevélről a határon túli magyar szervezetek és a magyar kormány hét eleji budapesti szakértői konzultációján. Helyette már csak a nemzeti vízum van terítéken, amit a román, ukrán, szerb útlevélbe kellene majd bepecsételni.


Gyurcsány Ferenc a MÁÉRT 2004. november 12-i ülésén jelentette be kormánya új, határon túli magyaroknak szánt programcsomagját. Ennek legfontosabb elemeként a külhoni útlevél megadását említette. A hárompontos csomag másik két pontja a Szülőföld Alap létrehozása és a határon túli magyar vállalkozók támogatása volt. A bejelentés szerint ezekről a magyar kormány november 10-i ülésén döntött.

Január hetedikéig azonban újrafogalmazta a kormány a határon túli intézkedéscsomagját. A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma szabadkai megalakulása napján Gyurcsány immár ötpontos határon túli csomagot jelentett ki. Ebben azonban az anyaországba való beutazás nehézségein immár nem a határon túliaknak megadandó magyar útlevéllel, hanem nemzeti vízummal kívánt enyhíteni.

Mint a kormányfő részletezte, a nemzeti vízumot azok kérelmezhetik, akik nyelvük, kultúrájuk, nemzeti identitásuk megérzése érdekében oktatási, egészségügyi vagy a családi kapcsolatok fenntartása céljából hosszabb időt kívánnak Magyarországon tölteni. A várhatóan március 31-ig bevezetésre kerülő vízumot öt évre lehetne igényelni, kilencvven napot meghaladó magyarországi tartózkodásra és tetszőleges számú határátlépésre jogosítana. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS