Irán: amerikai csapástól tart London
2005. január 24. 12:33, utolsó frissítés: 12:33
A brit kormány komolyan tart attól, hogy az Egyesült Államok katonai csapást mér Iránra, és ennek kivédésére egy több száz oldalas dossziét állított össze, amely a tárgyalásos megoldás mellett érvel – írta a The Sunday Times.
A dosszié szerint a Nagy-Britannia, Franciaország és Németország által vezetett tárgyalások szolgálják a legjobban Irán és a nemzetközi közösség érdekeit; a dokumentum utal egyben arra, hogy Iránnak biztosítani kell a jogot az atomenergia békés célú felhasználására.
A dossziét még Bush január 20-i beiktatása előtt terjesztették be a londoni alsóház elé, különösebb hírverés nélkül, hogy elkerüljék a nyilvános összecsapást Washingtonnal. Tony Blair brit kormányfő személyesen fogja megerősíteni a jövő hónapban Brüsszelben az Európába látogató Bushnak, hogy Nagy-Britannia nem kíván részese lenni egy újabb katonai beavatkozásnak a térségben.
A The Sunday Times már tavaly nyáron azt írta, hogy vagy amerikai vagy izraeli támadás készül az iráni atomlétesítmények, elsősorban is a dél-iráni Busehrben épülő atomreaktor ellen. A lap akkori értesülése szerint az izraeli hadsereg már el is végezte a támadás főpróbáit.
Az izraeli légierő a 80-as évek közepén lerombolt egy európai segítséggel épülő atomlétesítményt Irakban. Az oziraki reaktorban izraeli állítás szerint katonai célú kísérletek folytak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket