Közbenjár a vajdaságiakért az USA belgrádi nagykövete
2005. január 10. 12:43, utolsó frissítés: 15:36
A belgrádi amerikai nagykövettel tárgyalt a HHRF elnöke. Michael C. Polt-nak azt jelentést adta át a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke, Hámos László és két munkatársa, amely tavaly decemberig 90 kisebbségellenes incidens pontos körülményeit dokumentálja – áll az alapítvány közleményében.
A HHRF vajdasági gyakornoka, Ronyecz Zsuzsanna külön is felhívta a nagykövet figyelmét a decemberi tordai verekedésre, amely jól példázza a rendőrség gyakran tétlen hozzáállását és ellentmondó intézkedéseit.
Michael C. Polt elmondta, a nagykövetség szoros figyelemmel követi a vajdasági kisebbségellenes cselekményeket. Ő maga többször is felhívta a belgrádi kormány figyelmét arra, hogy az Egyesült Államok szerint egyedül a szerb kormány feladata az állampolgárok biztonságának szavatolása, nemzetiségre való tekintet nélkül – adja hírül a New York-i székhelyű emberjogi szervezet.
A nagykövet méltatta a magyar kisebbség vezetőinek békés, konstruktív hozzáállását, amelyet legutóbbi szabadkai útján tapasztalt, és kiemelte, ideje lenne a központi kormányzatnak is felismerni, hogy a többnemzetiségű és komoly gazdasági forrásokkal rendelkező Vajdaság értéket és nem terhet jelent. (hhrf/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket