Eljárás a kazahsztáni Soros Alapítvány ellen
2004. december 29. 13:12, utolsó frissítés: 13:47
Adótartozásra hivatkozva bűnvádi eljárást indított a kazah pénzügyőrség Soros György amerikai milliárdos kazahsztáni alapítványa ellen. A kazah pénzügyőrségen kedden elmondták: egy átfogó könyvvizsgálat során kiderült, hogy az alapítvány 2002 óta több mint 623 ezer dollár adót mulasztott el befizetni.
A kazah pénzügyőrök azzal indokolták álláspontjukat, hogy a Soros Alapítvány helyi kirendeltségét jogi személyként jegyezték be. Így nem vonatkozik rá az a kazah-amerikai megállapodás, amelynek értelmében a segélyezéssel foglalkozó amerikai szervezetek és azok kazah és nem kazah állampolgárságú alkalmazottai mentesülnek a kazahsztáni adók fizetése alól.
Az alapítvány 1995 óta működtet kirendeltséget Kazahsztánban, s már több mint 45 millió dollárt költött különféle civil szervezetek kulturális, egészségügyi és oktatási programjainak támogatására a közép-ázsiai országban. A Soros Alapítvány kazahsztáni kirendeltsége figyelemmel kíséri az ország olajból szármató bevételeit és azok mozgását, a kérdésről évente jelentés ad ki.
Tavaly Moszkvában ellehetetlenítették az alapítvány munkáját: álarcos férfiak betörtek az irodákba, elvitték a komputereket, dokumentumokat. A háttérben politikai indok volt: a támadás előtt Soros György nyilvánosan elítélte Mihail Hodorkovszkij Yukos-vezér bebörtönzését. (mti/népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket