Törvénymódosítást kérnek a határon túliak
2004. december 21. 10:48, utolsó frissítés: 10:48
A határon túli magyar szervezetek közös nyilatkozatban foglaltak állást tegnap a kettõs állampolgárság kérdésében – a nyilatkozatot a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) hozta nyilvánosságra. Az egész magyar nemzetet érintő kérdésekben meg kell keresni az egyetértést a politikai pártok között, ami ebben az esetben nem történt meg, sőt teljesen előkészítetlenül került sor a népszavazásra – olvasható a dokumentumban.
Az aláírók felkérik a magyar kormányt és a parlamenti pártokat, hogy alkossák meg azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok számára, hogy ha igénylik, szülőföldjük elhagyása nélkül rendelkezhessenek magyar állampolgársággal.
Bugár Béla, a nyilatkozat kezdeményezője a Népszabadság pozsonyi tudósítójának kifejtette: a magyar kabinetnek – feladva halogató magatartását – mielőbb lépnie kell, különben egyre inkább elmérgesedik a helyzet a határon túli szervezetek és a kormánypártok között.
Az MKP elnöke hangsúlyozta: önmagában nem kedvező hír, hogy rövidesen összehívják a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) újabb tanácskozását. Ha a kilátásba helyezett találkozóig nem készül el az általunk szorgalmazott törvénymódosítás tervezete, nyilvánvalóan eredménytelen és értelmetlen lesz az újabb eszmecsere.
“Ebben a pillanatban egyetlenegy érvényes nemzetpolitikai előterjesztés van, amelyről éppen most szavaz az Országgyűlés” – reagált a nyilatkozatra László Boglár kormányszóvivő. Nem értjük és nem érezzük, mi mást várnak a határon túli vezetők a magyar kormánytól, a MÁÉRT összehívása kizárólag emiatt nem aktuális – mondta a szóvivő.
A határon túliak nyilatkozatának előéletéhez hozzátartozik, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kijelentette: a határon túli magyar vezetőknek kellene kidolgozniuk a kettős állampolgárságról szóló törvény vázlatát, részleteit, és egy magyar közélet szervezetet kellene felkérniük, hogy terjessze azt az Országgyűlés elé. (népszabadság/krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket