2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ukrán ellenzékiek tüntetnek – csaltak a választásokon?

2004. november 22. 15:08, utolsó frissítés: 15:08

Választási csalás folyik az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában – jelentette ki hétfőn hajnalban Viktor Juscsenko, az ellenzék jelöltje azt követően, hogy a voksok összeszámlálásának első részeredményei alapján Viktor Janukovics kormányfő vezet előtte. Az exit poll felmérések még Juscsenko győzelmét vetítették előre, és a Nyugat-barát politikus hívei máris ünneplésbe kezdtek. Jelenleg az ukrán ellenzékiek tízezrei tüntetnek Kijev központjában.


Juscsenko felhívta a figyelmet számos, a vasárnapi szavazás során elkövetett törvénysértésre. Mint mondta, a kelet-ukrajnai Luhanszk, Donyeck, Harkov és Poltava megyében követték el a legtöbb visszaélést. Donyeckben a hivatalos eredményekből az derült ki, hogy a szavazók részvételi aránya minden harmadik választókörzetben meghaladta a száz százalékot.

Petro Porosenko, a Mi Ukrajnánk parlamenti képviselője elmondta: a tömörülés választási irodája által, a jegyzőkönyvek másolata segítségével végzett párhuzamos szavazatszámlálás eredményei szerint a voksok 47,69%-ának feldolgozása alapján Viktor Juscsenkót a szavazók 52,80%-a, Viktor Janukovicsot pedig 40,99%-a támogatta.

A Központi Választási Bizottság (CVK) által közzétett legfrissebb adat szerint a két jelölt, Viktor Juscsenko, az ellenzéki Mi Ukrajnánk tömörülés vezetője és Viktor Janukovics kormányfő között továbbra is igen szoros a verseny: hivatalos adatok szerint a szavazatok 74,4%-ának feldolgozása után Juscsenkóra a szavazók 47,6%-a voksolt, míg Janukovicsot 48,78%-uk támogatta. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS