“Eléggé demokratikus” választások Afganisztánban
2004. október 12. 12:34, utolsó frissítés: 12:34
A szombati afgán elnökválasztások békésen zajlottak, de nem botrányok nélkül: egyes jelöltek a választások bojkottjára szólítottak fel, azonban úgy tűnik, hogy a szavazat-számlálás zavartalanul folyik, és október 30-ára lesz végleges eredmény.
A 18 jelölt közül 15 kifogásolta a választások lefolyását annak érvénytelenítését kérve, utólag azonban kijelentették: elfogadják majd a vizsgálóbizottság döntését. A favorit, Hamid Karzai jelenlegi ideiglenes elnök szerint túl késő a választások bojkottjára szólítani fel, mivel 10 millió afgán járult az urnákhoz annak ellenére, hogy félő volt: támadások áldozataivá válnak.
A Nemzetközi Republikánus Intézet (International Republican Institute) által végzett exit poll szerint Karzai 43%-al több szavazatot kapott, mint az utána következő Junisz Kanuni, akit legerősebb vetélytársának tartottak.
A választásokat több nemzetközi szervezet felügyelte, és szerintük “eléggé demokratikusan” zajlottak a választások. A választási csalás-vádak amiatt röppentek fel, hogy könnyen letörölhető tintával jelölték meg a már szavazott afgánok kezeit. (bbc, mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket