Fotósok előtt karlendített Bácsfi Diana
2004. szeptember 15. 12:44, utolsó frissítés: 15:14
– A kihallgatás során arra igyekeztem felhívni a rendőrök figyelmét, hogy a hungarizmus nem kíván kiirtani, megsemmisíteni senkit, harcunk szellemi harc, amely nem egyes egyének ellen irányul – hangsúlyozta újságíróknak nyilatkozva a magát hungaristának valló Bácsfi Diána szerda hajnalban Budapesten. A Magyar Jövő Csoport vezetőjét őrizetbe vételének 72 órás határideje lejártával szabadon bocsátották.
Bácsfi Diana nyilatkozata után megkérdezte: "karlendítsek?", majd jobb kezét feltartva több percen keresztül állt mereven a fotósok előtt.
A rendőrség hétfőn közölte, hogy közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt vette őrízetbe szombat este Bácsfit. A szombati lapokban Bácsfinak volt olyan kijelentése, hogy aki nincs velük, az ellenük van, és aki ellenük van, azt meg kell semmisíteni. Emellett – mint mondta – hungarista államot szeretnének és vallja, hogy nincs helye ettől az eszmétől eltérő véleménynek. Bácsfi azt is elmondta, ők diktatúrát szeretnének.
A Magyar Jövő Csoport október 15-re tüntetést jelentett be a jelenlegi Terror Háza Múzeum elé, amelynek épülete korábban Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom nevű pártjának is otthont adott. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket