Ideggáz Iraktól az Al-Kaidának?
2002. december 12. 11:38, utolsó frissítés: 11:38A Bush-adminisztráció birtokában levő hiteles jelentés szerint az Al-Kaidával kapcsolatban levő muzulmán extrémisták októberben kémiai fegyvert kaptak Iraktól. – írta szerdán a Washington Post. Két hivatalos forrást idézve, kik elsőkézből ismerik úgy a jelentést, mint a forrást, az újság elmondja: az elemzők szerint ideggázról lehet szó, és Törökországon keresztül lett Irakból kicsempészve. A két hivatalos forrás a Fehér Ház engedélye nélkül nyilatkozott, azt állítván, hogy az információ hiteles forrásból származik. A kémiai fegyver a jelentés szerint egy lebanoni Szunni extrémista csoport birtokába került, melynek neve Asbat al-Ansar. A csoport együttműködik az Al-Kaidával, azonban nem tudni, hogy a vegyi fegyver az Al-Kaidának van-e szánva. Amennyiben a jelentés igaz, akkor ez az első ismert nem-konvencionális fegyvere az Al-Kaidának, illetve a vele szövetséges csoportoknak. Ugyanakkor ez lehet az első bizonyíték a Bush-kormányzat azon vádjára, miszerint Irak támogatná az Al-Kaidát. (reuters)
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket