Szerbiai magyarverések: az ET-hez fordulnak
2004. augusztus 10. 10:49, utolsó frissítés: 10:49
Szocialista képviselők ismételten az Európa Tanácsnál kezdeményeznek vitát és vizsgálatot, a vajdasági magyarokat ért atrocitások ügyében. Gedei József, az MSZP külügyi munkacsoportjának tagja szerint a korábban javasolt raportőri vizsgálat már nem elegendő, mert hiába tett több diplomáciai testület, köztük még az amerikai szenátus is lépéseket, hogy a szerb hatóságokat munkára bírják, a szerbiai sajtóban véres születésnapként tálalt augusztus másodiki eset igazolja, hogy Belgrádban nem történtek hatékony intézkedések.
Gedei szerint aggasztó, hogy nem állt fel a szerb politika által ígért vegyes bizottság, és miután a nemzeti diplomáciák, így a magyar Külügyminisztérium eszköztára kimerült, ha további incidensek történnek, csak az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének sürgősséggel megtartott vitája jelenthet megoldást.
– Ez már most, szeptemberben sorra kerülhet. Ha úgy tetszik, Szerbia a vádlottak padjára kerülhet az Európa Tanácsban – mondta Gedei. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket