Schröder mondjon le! – követeli az SPD
2004. augusztus 06. 16:40, utolsó frissítés: 16:40
Egyre többen támadják a német szociáldemokrata párton belül is Gerhard Schröder kancellár reformterveit, mert úgy tartják, belebukna az ország. A Der Spiegel hírmagazin szerint a szociáldemokrata párttagok elektronikus postaládájában a kancellár politikáját elemző e-mailek köröznek, ezekben a szociáldemokrata értékek elárulását, a jóléti állam szétzilálását vetik a szemére.
A párttagoknak szétküldött elektronikus levelek az egész pártvezetés lemondását követelik. Drezdában, Halléban, Lipcsében heti rendszerességgel tartanak felvonulásokat, ma Köthében és Brandenburgban is tüntettek a baloldali kormány reformtervei ellen. A kancellár által kidolgozott program gyengítené a szociális hálót, és az eddiginél kisebb mértékben gondoskodna a volt NDK területén csaknem 20%-ot kitevő munkanélküliekről. (radio.hu/spiegel)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket