Palesztin biznisz lett az izraeli fal
2004. július 26. 11:34, utolsó frissítés: 11:34
Milliókat keresnek palesztin vállalkozók azzal, hogy cementet szállítanak a ciszjordániai palesztin területeket Izraeltől elszigetelő fal építéséhez, és erről tud Jasszer Arafat palesztin elnök is – írta a The Sunday Telegraph. A legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap a cikk szerint betekintést nyert a palesztin törvényhozás egy készülő, "megsemmisítő" jelentésébe, amely nyíltan leírja, hogy Arafat semmit nem tesz e tranzakciók ellen, jóllehet nyilvánosan "emberiesség elleni bűncselekménynek" bélyegezte az izraeliek által emelt falat.
A brit lap által látott jelentés szerint a cementszállítmányokat a palesztin vállalkozók a palesztin nemzetgazdasági minisztérium vezető tisztviselőinek tudtával adták el Izraelnek; a szükséges engedélyeket kenőpénzekkel eszközölték ki.
A brit lap értesülése szerint a cement eredetileg egyiptomi cégektől érkezett, amelyek tonnánként 22 dollárért, vagyis óriási engedménnyel adták az építőanyagot az izraeliek által lerombolt palesztin házak újjáépítésére. Tavaly szeptember és idén március között 420 ezer tonna kedvezményes árú cementet vett át három nagy palesztin vállalat, a teljes mennyiségből azonban csak 33 ezer tonna jelent meg a helyi piacon, a többit a három cég teherautóin Izraelbe szállították. A lap által idézett palesztin törvényhozó szerint a cégek tonnánként legalább 15 dollár, de az is lehet, hogy 100 dollár felárral adták tovább az egyiptomi cementet Izraelnek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket