ENSZ-megfigyelők az amerikai választásokon?
2004. július 02. 10:42, utolsó frissítés: 10:42
Megfigyelők küldését kérte az ENSZ-től több amerikai képviselő a novemberi amerikai elnökválasztásra. Az amerikai képviselőház kilenc demokrata párti tagja csütörtökön küldött levelet ezügyben Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak.
A 2000-ben tartott elnökválasztás példátlan vihart kavart az Egyesült Államokban: Florida államban, ahol a jelenlegi elnök mindössze 537 szavazattal győzött, többször is újraszámlálták a szavazatokat, míg a legfelsőbb bíróság lépett közbe és szentesítette George Bush győzelmét.
– Választott képviselőként kötelességünk biztosítani azt, hogy a nemzetnek ne kelljen ismét átélnie az akkori rémálmot – írták az amerikai törvényhozók levelükben. A képviselők emlékeztettek arra, hogy a polgári jogok érvényesülését vizsgáló szövetségi bizottság 2001-ben megállapította: a 2000-es választás Floridában azzal végződött, hogy jelentős számú szavazótól megtagadták a választás jogát. A kétpárti bizottság jelentése szerint a választói névjegyzékről főként feketéket és a legszegényebb választói körzetben élő embereket töröltek – olyan választókat, akik hagyományosan a demokrata párti jelöltre adják voksukat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket