BBC-sekre támadt az al-Kaida
2004. június 08. 10:44, utolsó frissítés: 10:50
A megölt operatőrt Simon Cumbersnak, a megsebesült újságírót Frank Gardnernek hívják. A két férfira vasárnap támadtak ismeretlenek a szaúdi fővárosban, Rijádban. Dzsamal Kashoggi, Szaúd-Arábia londoni nagykövetének sajtó tanácsadója hétfőn közölte, hogy a BBC két alkalmazottjára az al-Kaidához kötődő csoport tagjai nyitottak tűzet.
"Minden épületegyüttes, közlekedési csomópont és eszköz – különös tekintettel nyugati és amerikai légi járatokra – a közeljövőben végrehajtandó műveleteink közvetlen célpontjai lesznek" – áll az al-Kaida közleményében, amelyet egy olyan iszlámista honlapon helyezték el, amelyen korábban iszlám fegyveres csoportok küldtek már üzeneteket, többek között itt jelent meg a Nick Berg amerikai fiatalember lefejezését bemutató videofelvétel is. (mti, reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket