Készülő támadás: terrorista-gyanús személyeket keresnek
2004. május 28. 10:34, utolsó frissítés: 10:34
Megerősítette az USA elleni lehetséges újabb terrortámadásról szóló értesüléseket John Ashcroft amerikai igazságügyminiszter. Bár szerinte a tervezett támadás részletei még nem ismertek, sajtótájékoztatóján hét terrorista, köztük egy nő képét is bemutatták, akik már az Egyesült Államban tartózkodnak. Valamennyien kapcsolódnak az al-Kaidához, közülük többen részt vettek már terrortámadások tervezésében vagy végrehajtásában.
A Fehér Ház szóvivője szerdán még Ashcroft sajtóértekezlete előtt úgy nyilatkozott, hogy a Egyesült Államok a súlyos fenyegetés időszakába lépett, a biztonságért felelős személyek éjt nappallá téve azon fáradoznak, hogy elhárítsák a terrorfenyegetést az amerikaiak feje fölül.
Scott McClellan a lehetséges célpontok között megemlítette a világ hét legfejlettebb állama és Oroszország (G8) június 8-10-i Sea Island-i csúcstalálkozóját Georgiában, a normandiai partraszállás június 6-i egyesült államokbeli ünnepségeit, a július 4-i amerikai nemzeti ünnepet, a Demokrata Párt és a Republikánus Párt július végi, illetve augusztus végi jelöltállító konvencióját, a november 2-i elnökválasztást, valamint a megválasztott elnök jövő januári beiktatását. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket