2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Lecsukták a londoni imámot, kiutasították a kölni kalifát

2004. május 27. 12:47, utolsó frissítés: 12:47

Abu Hamza el-Maszrit, a brit muszlim közösség terrorkapcsolatokkal gyanúsított imámját csütörtökön tartóztatták le. Eközben Németország kiutasíthatja Metin Kaplan kölni kalifát, akit gyűlöletszítással vádolnak, és aki szerint "a demokrácia rákos kelés".


A brit állampolgárságától már korábban megfosztott, egyiptomi születésű Hamza – akit a brit bulvársajtó jellegzetes műkezéről csak "Kampónak" (Hook) nevez – jó ideje küzd a brit kormány kitoloncolási kísérletei ellen és állampolgárságának visszaállításáért. Az azonban csak a csütörtök reggeli őrizetbe vételi hírrel együtt derült ki, hogy a prédikációiban nyíltan terrorcselekményekre buzdító iszlám elöljárót az amerikai hatóságok is körözik.

Sajtóértesülések szerint közösségének tagja volt egykor több öngyilkos merénylőjelölt is, köztük az azóta életfogytiglani börtönre ítélt Richard Reid, aki 2001 decemberében a cipőjébe rejtett robbanóanyaggal próbált elpusztítani egy Párizsból Amerikába tartó repülőgépet, és Zacarias Moussaoui, aki az FBI szerint a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat huszadik résztvevője lett volna, ha előbb őrizetbe nem veszik.

Precedensértékű ítéletet hozott tegnap a münsteri tartományi bíróság: egy korábbi döntéssel ellentétben mégis kiutasítható Németországból Metin Kaplan, a gyűlöletszítással vádolt kölni kalifa - írja a Népszabadság. A lap szerint a német belügyminisztériumban állítólag már a „titkos terveket” is kidolgozták, hogy 72 órán belül kitoloncolhassák az országból. Kaplan évek óta agitál a demokratikus berendezkedés, a nyugati típusú társadalmak és a világi Törökország ellen. "A demokrácia rákos kelés és ellentétes az iszlámmal" – hirdette. (hvg)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS