2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem kerül börtönbe a volt NDK-pártvezér

2004. május 12. 10:39, utolsó frissítés: 10:39

Újból felmentett a bíróság egy volt NDK-s kommunista vezetőt Németországban, noha a vád: gyilkosságra való felbujtás volt. A vádlott a néhai NDK egyik legmagasabb rangú vezetője, Herbert Häber, aki az egykori állampárt, a Német Szocialista Egységpárt központi bizottsági titkára volt. Häber a '80-as évek elején írta alá azokat a parancsokat, amelyek alapján a berlini fal mentén az NDK határőrei figyelmeztetés nélkül agyonlőhettek bárkit, aki át akart jutni Nyugat-Berlinbe.


A hosszas bírósági eljárás megállapította, hogy Herbert Häber bűnös, mert az általa aláírt lőparancs alapján 3 ember életét is kioltották a falnál. A jelenleg 73 éves embernek mégsem kell börtönben töltenie hátralévő életét, mert a bíróság erősebb érvnek találta, hogy a '80-as évek végén politikai tevékenységével hozzájárult az NDK szétesését is előidéző reformokhoz, s a későbbiekben is önkritikusan viszonyult múltjához.

A volt NDK vezetői közül egyedül csak azokat állították bíróság elé, akinek közük volt a lőparancshoz, vagyis a párt védelmi tanácsának tagjait. Eddig csak Egon Krenz, az utolsó pártfőtitkár volt hosszabb ideig börtönben., de nemrégiben őt is szabadlábra helyezték. Elvileg az egyesített Németországban bármely volt NDK-s vezető káder folytathat politikai pályát, de köztisztviselők nem lehetnek. (radio.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS