Bosszú kínzásokért: lefejeztek Irakban egy amerikai üzletembert
2004. május 12. 10:18, utolsó frissítés: 10:18
Egy radikális muzulmán internetes honlap kedden bemutatott videofilmjén éppen lefejeznek egy amerikai férfit Irakban – a filmen hallható hang szerint bosszúból az Irakban elkövetett amerikai börtönvisszaélésekért. Egy későbbi, ugyancsak a honlapra hivatkozó jelentés szerint az amerikai férfit Abu Muszab az-Zarkavi, az al-Kaida iraki főembere, nemzetközileg körözött jordániai terrorista hajtotta végre. Zarkavit egyben Oszama bin Laden egyik fő szárnysegédjének tartják.
A Muntada al-Anszar iszlámista honlap által bemutatott videón először öt fejkendős, símaszkos férfit lehetett látni egy megkötözött férfi fölött, akiről közölték, hogy egy amerikai Philadelphiából. Felolvastak egy nyilatkozatot, majd egy nagy késsel levágták a férfi fejét, utána pedig a kamera elé tartották.
A videó szövegéből kiderült továbbá, hogy az amerikai kivégzése előtt Nick Bergnek nevezte magát. Elmondta apja és anyja nevét, s közölte, hogy egy nővére és egy fivére van. A kivégzett férfi 26 éves volt. A videokazetta hitelességét egyelőre nem erősítették meg.
A Berg család egyidejűleg közölte: az amerikai külügyminisztérium hétfőn arról tájékoztatta a családot, hogy Berget Bagdadban egy autópálya felüljáró közelében holtan találták. Édesanyja elmondta: fia független üzletemberként volt Irakban, hogy segítsen távközlési antennák újjáépítésében. (mti/nol)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket