Beszámolt a kínzásról egy iraki fogoly
2004. május 07. 10:47, utolsó frissítés: 10:47
Haider Szabbar Abed (36 éves) az egyik arab televízióban közölte: felismerte magát a világsajtót bejárt fotókon, amelyek amerikai katonák kegyetlenkedéseit dokumentálják. A Násziríjából való síita férfit 2003 júliusában Bagdadban vették őrizetbe. Autóstoppal utazott, amikor a kocsit, amely felvette, egy ellenőrző pontnál feltartóztatták. Az autó vezetőjénél nem voltak iratok, ezért letartóztatták őket.
A következő három hónapot a buccai fogolytáborban töltötte, majd a Bagdad melletti Abu Garib börtönbe szállították át. Mindenki jól bánt velem – mondta. Egy, a foglyok közül kiválasztott zárkafelelőssel történt tettleges összetűzése után hat fogolytársával magánzárkába helyezték.
"Először tetőtől talpig összevertek bennünket" – mondta Abed. Aztán letépték rólunk a ruhánkat. Kényszerítették őket, hogy meztelenül egymásra másszanak. Ezt mutatja az a nyilvánosságra került fénykép, amelyen hétfős emberi gúla látható.
Mint elmondta, őrei lerántották fejéről a korábban ráhúzott csuklyát, és egy női őr állt előtte. A nő megparancsolta, hogy önkielégítést végezzen. Aztán újra a fejére húzták a csuklyát. "Ott álltam, aztán megfogták a kezemet és rátették valaki fejére, aki előttem volt. Az a valaki épp a hímvesszőm előtt volt" – emlékezett vissza. A férfi beszámolója szerint a szexuális visszaélések egész ideje alatt készültek fényképek.
Ezután meztelenül visszavitték őket a celláikba, ahol három napon át leláncolva tartották őket. Abedet az első nap a zárkaajtóhoz láncolták, a másodikon az ágyhoz láncolták, a harmadikon pedig a padlón kellett feküdnie, kezén-lábán összeláncolva. A csoport tagjait 25 napig tartották magánzárkában. Azután Abed visszakerült a sátortáborba. Április 15-én engedték szabadon. A volt fogoly úgy érzi, hogy a nagy szégyen miatt nem maradhat tovább Irakban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket