Draskovics: 2010-ben váltás az euróra
2004. május 07. 10:38, utolsó frissítés: 11:00
Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter szerint 2009-ben is be lehetne vezetni az eurót Magyarországon; "ma biztonságosabb 2010-et kijelölni, de ha gyorsabb gazdasági növekedést sikerül megvalósítani, akkor 2009-ben megvalósulhat" – mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Kecskeméten egy vállalkozói fórumon.
Szólt arról is: az államnak kevesebb hitelt kell felvenni azért, hogy több jusson a vállalkozóknak, ugyanis alapvetően ők tudják jó irányba vinni a gazdaságot.
Hangsúlyozta: "kisebb adók kellenek, de ez csak akkor fog menni, ha az állam működési kiadásait csökkentjük." "Kiegyensúlyozott fejlődési szakasznak nézünk elébe, az Európai Unió adta lehetőséggel élni kell, mert évente a GDP 4 százalékának megfelelő, 800 milliárd forint érkezhet az országba támogatásként" – mondta. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket