Nem szerbek felelnek a koszovói gyermekek haláláért
2004. április 29. 12:20, utolsó frissítés: 12:20
A koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) szóvivője is megerősítette szerdán, hogy szerb fiatalok nem felelősek annak a három koszovói albán iskolásnak a vízbefulladásáért, akiknek halála kirobbantotta a márciusi szerbellenes pogromot Koszovóban. Az ügyet vizsgáló ügyész lezárta a nyomozást, és "egyetlen konkrét személyt sem gyanúsított" a Kosovska Mitrovica melletti Cabra faluban történt tragédia kapcsán.
Az albán gyerekek március közepén fulladtak az Ibar folyóba. Egyik társuk, a 13 éves Fitim Veselji azt állította, hogy két szerb fiatal kutyákkal kergette őt és barátait a vízbe. A megáradt folyót csak Veselji tudta átúszni, három tizenéves társa belefulladt a vízbe. Egyikük holttestét máig nem találták meg.
Szingh szerint Cabra környékén nem találtak egyetlen olyan szerb személyt, aki megfelelt volna Veselji személyleírásának. A történtek idején ráadásul a helyszínen tartózkodott két másik albán gyerek, akik merőben másként írták le az esetet.
Az albán gyerekek halála március 17-én lángba borította a tartományt. A három napig tartó zavargásokban 18 személy életét vesztette, több százan megsebesültek, közel négyezer szerb és roma menekült el otthonából, több mint kétszáz otthon leégett és lángok martalékává vált közel harminc ortodox templom és kolostor. (mti/hvg)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket