2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Dominika is otthagyja Irakot

2004. április 21. 11:02, utolsó frissítés: 11:02

José Miguel Jiménez Soto tábornok, védelmi miniszter szerint a háromszáz fős dominikai egység kivonását már a jövő héten megkezdik. A dominikai kontingens spanyol parancsnokság alatt a feszült helyzetű, közép-iraki Nedzsef körzetében állomásozik, és a döntés azután született, hogy Madrid is bejelentette az iraki spanyol jelenlét felszámolását.A dominikai vezetés a hét elején még úgy nyilatkozott, hogy a kontingens kitölti júliusig szóló megbízatását. Az álláspontváltozás előtt jelentette be Honduras is, hogy haladéktalanul kivonja 368 katonáját Irakból.


Spanyolország vasárnap, Honduras pedig kedden jelentette be, hogy katonáit a lehető legrövidebb időn belül kivonja az arab országból. A spanyol és a hondurasi intézkedés ellenére több ország, köztük Magyarország, Salvador, Bulgária, Szlovákia és Thaiföld az elmúlt huszonnégy órában megerősítette, hogy fenntartja iraki katonai jelenlétét.

Colin Powell amerikai külügyminiszter sajnálatát fejezete ki, hogy Spanyolország és Honduras a kivonulás mellett döntött, de hangsúlyozta, szuverén nemzetekről van szó, akik saját politikai helyzetüket szem előtt tartva ítélik meg a helyzet. (mti/hvg)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS