Iraki lincselés: Amerika bosszút esküszik
2004. április 02. 10:25, utolsó frissítés: 10:25
A négy civil amerikai állampolgár brutális meggyilkolására, a holttestek meggyalázására kemény választ adnak – fogadkozott Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője. Washingtonban arról biztosította a tettesek elfogását hiányoló újságírókat, hogy nem kíván ugyan katonai akciókról, tervekről előre nyilatkozni, de a szörnyűséges és alávaló gyilkosság felelősei az igazságszolgáltatás elé jutnak majd.
Ugyanakkor Bagdadban Mark Kimmit tábornok, az iraki katonai műveletek helyettes parancsnoka sajtóértekezleten szögezte le: a koalíciós erők visszatérnek Fallúdzsába, és kézre kerítik a bestiális gyilkosság felelőseit. A tábornok úgy fogalmazott, hogy a koalíciós erők döntenek majd a válaszadás időpontjáról és helyéről. A válasz módszeres, pontos és megsemmisítő lesz – tette hozzá.
Szerdán ismeretlen fegyveresek lesből megtámadtak és megöltek négy civil amerikait, egy amerikai biztonsági cég alkalmazottait Fallúdzsában. A támadást követően a helyszínen összegyűlt tömeg felgyújtotta a megölt amerikaiakat szállító terepjárókat, majd az elszenesedett holttesteket megcsonkították, végigvonszolták a város utcáin és végül egy híd tartóoszlopára felakasztották.
Egyes helyszíni sajtójelentések szerint az amerikaiak elleni rajtaütést három olyan fegyveres követte el, aki egy teherautóval érkezett Fallúdzsába. A szemtanúk "mudzsahedeknek" nevezték az ismeretlen fegyvereseket. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket