Csend és letartóztatások Koszovóban
2004. március 23. 11:11, utolsó frissítés: 11:28
A koszovói ENSZ-rendőrség eddig 163 személyt tartóztatott le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten kirobbant erőszakhullám során gyilkoltak, raboltak, házakat gyújtottak fel, vagy más bűncselekményeket követtek el. A hétfői nap csöndes volt Koszovóban, az elüldözöttek kezdenek visszatérni otthonaikba.
A nemzetközi rendfenntartók becslése szerint 33 különböző helyszínen 51 ezer személy vett részt a zavargásokban. Ez volt a legnagyobb méretű incidens-sorozat azóta, hogy az ENSZ és a NATO 1999-ben átvette a tartomány irányítását. A támadók 286 lakóházat és 30 pravoszláv templomot pusztítottak el, emellett a nemzetközi misszió 72 járművét is tönkretették.
Szerbiában sem marad következmények nélkül, hogy szélsőségesek, és huligánok a déli tartományban történt atrocitásokat a szerbiai nemzeti, és vallási kisebbségeken próbálták megtorolni. A szerb médiumok bejelentették: a belügyminiszter leváltotta Belgrád rendőrfőnökét, amiért nem védték meg az 1760-ban épült belgrádi mohamedán műemlék mecsetet, amelyet a nacionalista csőcselék gyújtott fel. Szerbiában 178 embert vettek őrizetbe, és 45-üket szabadságuktól is megfosztották az előző napok nacionalista kilengései miatt, amelyek az albán, a mohamedán, a roma és a többi nemzeti kisebbség ellen irányultak. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket