Megfenyegették Kaszát és Csanakot
2004. március 15. 12:17, utolsó frissítés: 12:17
Az újvidéki rendőrség vizsgálatot indított annak a rejtélyes levélnek az ügyében, amelyben az amerikai szerbek egyik ismeretlen szervezete életveszélyesen megfenyegette a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Kasza Józsefet, illetve Nenad Csanak tartományi parlamenti elnököt.
– Aggodalomra nincs ok, mindent megtettünk a két politikus biztonsága érdekében – nyilatkozta a tartományi főváros rendőrfőnöke. A fenyegető levélben a szerb diaszpóra Rögtönítélő Forradalmi Bírósága nevű, állítólag chicagói székhelyű fantomszervezet arról értesíti Kasza Józsefet és Nenad Csanakot, hogy halálra ítélték őket, mert úgymond, a Vajdaság Szerbiától való elszakadásán munkálkodnak. A fantomszervezet üzenete szerint az ítéletet az idei év során hajtják végre. A két vajdasági politikus a sajtónak nyilatkozva kijelentette: komolyan veszik a fenyegetést. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket