Erőszakkal szavaztat Putyin?
2004. március 12. 10:53, utolsó frissítés: 10:53
Egyes előrejelzések szerint úgy tűnik, az orosz lakosságnak nincs nagy kedve részt venni a március 14-i választásokon, ugyanis többek szerint előre kiszámítható az eredmény – azonban a szavazás csak 50%-os részvétellel érvényes. Hírek szerint Putyin emberei mindent megpróbálnak bevetni azért, hogy ne veszítsék el helyüket.
Így több munkaadó elbocsátással fenyeget, a hatóságok pedig szankcionálják azokat az állampolgárokat, akik nem akarnak részt venni az államfőválasztáson. Mások rockkoncertre szóló ingyenjegyet vagy evést-ivást ígérnek a voksolóknak. Az Oroszországi Habarovszkban az orvosok csak azokat a betegeket voltak hajlandóak fogadni, akik rendelkeztek úgynevezett „megerősítő cédulával”, vagyis olyan irattal, amely igazolja, hogy az illető jogosult a választásokon való részvételre.
Az egyik oroszországi polgármester kijelentette: maga ellenőrzi majd a részvételi jegyzéket, és rögtön elbocsájtja hivatala azon dolgozóit, akik nem vettek részt a voksoláson. Kalinyingrádban néhány szavazókerületben olcsó árukat kínálnak eladásra, Omszkban pedig ingyen ehetnek és ihatnak (teát és szendvicseket) a szavazók.
Más előrejelzések azonban cáfolják a Kreml aggodalmát az alacsony részvételt illetően. A politológusok és politikai szakértők szerint közel 70%-os lesz a részvételi arány a választásokon. Eszerint az oroszok többsége „óvatos oprimista”, vagyis elégedett saját és családja jelenlegi helyzetével, és reméli, hogy a 2004-es év végig jó irányban fog haladni. Többségük szeretne újabb reformokat és több szabadságot, ám ennek ellenére elégedett az erős kézben tartott állammal. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket