2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mégis tárgyalnak állampolgárság-ügyben

2004. február 19. 10:23, utolsó frissítés: 10:23

Mégis folytatódnak a szakértői tárgyalások a kettős állampolgárság esetleges bevezetéséről a magyar külügy és a vajdasági magyar szervezetek között, de egyelőre nem tudni, mikor üléseznek legközelebb – nyilatkozta a tárca szóvivője.


"Kovács László külügyminiszter és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke múlt pénteki budapesti megbeszélésén egyetértett abban, a következő szakértői fordulókon arra kell a hangsúlyt helyezni, hogy tisztázzák: milyen állampolgársággal járó jogokra és kötelezettségekre gondolnak a vajdasági magyar szervezetek" - jelentette ki Tóth Tamás. Hozzátette: azt is figyelembe kell venni, melyek a magyar állam teherbíró-képességének határai.

A szóvivő elmondta: a Külügyminisztériumban elkészült egy összehasonlító tanulmány arról, hogy mi az EU tagországainak, illetve a Kárpát-medencei államok gyakorlata a kettős állampolgárság kapcsán. "Ezt a munkadokumentumot valamennyi érintett vajdasági magyar szervezetnek átadtuk" – fejtette ki Tóth. Azzal kapcsolatban, hogy valóban elnapolják-e a Magyar Állandó Értekezlet ülésének összehívását, a szóvivő emlékeztetett arra: a MÁÉRT összehívása a Határon Túli Magyarok Hivatalának feladata. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS