Nincs döntés a kettős állampolgárságról – halasztódik a MÁÉRT
2004. február 19. 10:00, utolsó frissítés: 10:00
A kettős állampolgárság ügyében egyhamar aligha lesz döntés. Erre utal, hogy határozatlan időre elnapolták a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülését, amelynek áldását kellene adnia a kormány tervezetére – tudósít a Népszabadság. A napilap úgy értesült, hogy februárban – az eredeti tervekkel ellentétben – már biztosan nem hívják össze a tanácskozást (a Vajdasági Magyar Szövetség például sem a MÁÉRT időpontjáról, sem a napirendjéről értesítést nem kapott).
Március 15-e után kezdődik az európai parlamenti választási kampány, amely alatt szinte kizárt, hogy a Medgyessy-kormány megkockáztassa a téma körüli vita kiújulását. Az állampolgárság ügyén túl ráadásul a kormány kitenné magát a határon túli szervezetek kritikáinak azért is, amiért csökken az Illyés Közalapítvány támogatásának reálértéke. A kettős állampolgárságról nincs hivatalos kormányvélemény. A magyarországi szakértői háttérmunka pedig húzódik, ha egyáltalán elindult.
Szent-Iványi István, aki a Dávid Ibolya (MDF) által kezdeményezett négypárti egyeztetésen képviselte az SZDSZ-t, elmondta: pártja januárban kijelölte delegáltját a szakértői bizottságba, az azonban még egyszer sem ült össze. Szent-Iványi arról sem tud, hogy a Külügyminisztériumban készülne hatástanulmány a kettős állampolgárságról, mint ahogy azt korábban bejelentették. (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket