Lendvai: "Orbán határolódjon el a polgári köröktől"
2004. február 09. 11:14, utolsó frissítés: 11:14
Az MSZP azt várja Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy ismerje be tévedését a polgári körökkel kapcsolatban, mivel a mozgalom kontrollálhatatlan lett, az erőszakos utcai rendezvények mindennapossá váltak – mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Lendvai Ildikó kiemelte: az ország számára a legveszélyesebb választóvonal ma azok között húzódik, akik normális közéletre törekednek, illetve akiket Antall József annak idején politikai piromániásnak nevezett. A sajtótájékoztatón elhangzott, a Fidesz elnöke szeretetet és összefogást hirdetett, ám a párt rendezvényein állandó meghívott Lovas István, Bencsik András, Kerényi Imre, Bayer Zsolt, akik az MSZP szerint szerepet játszanak a jelenlegi elmérgesedett politikai helyzet kialakulásában. (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket