Schröder távozott az SPD éléről
2004. február 09. 10:48, utolsó frissítés: 10:52
Gerhard Schröder német kancellár pénteken bejelentette: lemond a szociáldemokrata párt (SPD) elnöki tisztéről. A német politikus így próbál meg kijutni a pártján belül kenyértöréssel fenyegető válságból, mely azzal fenyeget, tönkreteszi választási esélyeit. Ezután kormányfői munkámra próbálok koncentrálni – jelentette ki, nagy meglepetést okozva a sajtóban. Mint arról az AFP is beszámolt, tervei szerint az elnökséget a 64 éves Franz Münteferingnek, a párt Bundestag-beli parlamenti frakcióelnökének adná át. Szintén beadta a lemondását a párt főtitkára, a szociáldemokrata kemény mag által támadott Olaf Scholz is.
A kancellár Németország háború utáni történelmének legfontosabb reformfolyamataként emlegette sok vitát kiváltó, nemrég bevezetett csomagját, melyet az AFP ''fájdalmas reformcsomagként'' emleget. Szerinte az új feladatmegosztásra a rossz belső kommunikáció miatt kényszerül az SPD. A gazdaságélénkítési program csökkentette az adókat és megnyirbálta a szociális juttatásokat. Emiatt a kancellár szembekerült pártja keményvonalasaival és a szakszervezetekkel. Az egészségügyi reformmal Schröder épp úgy az adófizetők zsebébe nyúlt, mint az oktatással kapcsolatos szociális és állami támogatások visszafogásával.
Németországban az utóbbi időben rohamosan esett a kormányzó párt népszerűsége, míg a CDU a Forsa intézet kimutatása szerint ma megnyerné a választásokat. Ennek még az sem mond ellent, hogy úgy tűnik: a kormányerők esélyesebbek a február végén sorra kerülő, hamburgi helyi választások megnyerésére - teszi hozzá az AP. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket