Csökkenő munkanélküliség Amerikában
2004. február 09. 10:40, utolsó frissítés: 11:15
Januárban még a vártnál is alacsonyabb, 5,6 százalékos volt a munkanélküliség az Egyesült Államokban. Ez több mint két éve a legjobb munkanélküliségi adat, miközben az előzetesen saccolt 150 ezernél csak kevesebb, 112 ezer új nem-mezőgazdasági munkahely létesült. A januári munkanélküliség így 0,1 százalékponttal csökkent decemberhez képest, 2001 októbere óta a legalacsonyabb szintre.
Az új munkahelyek száma is három éve nem látott ütemben, 112 ezerrel nőtt januárban. Utoljára 2000 decemberében emelkedett ennél jobban, 124 ezerrel. Ugyanakkor az adat messze elmarad a várakozásoktól, elemzők 150 ezer új munkahely teremtésére számítottak a decemberi felülvizsgált 16 ezer után. Az új, nem-mezőgazdasági munkahelyek száma ötödik hónapja emelkedik. Az új munkahelyek legnagyobb része - 76 ezer - a kiskereskedelmi szektorban keletkezett. az elemzők azonban ezt elsősorban szezonális okokra vezetik vissza: a kereskedők a karácsonyi időszakban az előzetesen számítottnál kevesebb új dolgozót vettek fel, így januárban alacsonyabb lett az elbocsátások száma.
A foglalkoztatási adatok vártnál kedvezőtlenebb alakulása a határidős részvényindexekre is hatással volt; az adatok megjelenése után valamennyi index értéke csökkenni kezdett. Minden devizával szemben romlott a dollár árfolyama is. A részben csalódást keltő januári munkahely-teremtési adat elemzők szerint még Bush újraválasztási kampányát is befolyásolhatja. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket