Kay: "Irak fegyvereiről mind tévedtünk"
2004. január 29. 12:04, utolsó frissítés: 12:57
Irak kapcsán csaknem valamennyien tévedtünk – mondta nyilvános szenátusi meghallgatásán David Kay, a tömegpusztító fegyverek felderítésére Irakba küldött amerikai különbizottság múlt héten lemondott vezetője. Kay azért lépett ki a bizottságból, mert küldetését eredménytelennek érezte, mert szerinte Irakban nincsenek is tömegpusztító fegyverek. Egyre több az adat ugyanis arra, hogy Irak már jóval a háború előtt felszámolta biológiai és vegyifegyver-készleteit.
David Kay nem hiszi, hogy a hírszerzési elemzőknek az iraki rendszer veszélyességéről azt a konklúziót kellett levonniuk, amit levontak. De azért hozzátette, hogy az iraki háborút ellenző Németország és Franciaország hírszerzése még a háború megindítása előtt szintén arról volt meggyőződve, hogy Szaddámnak voltak tömegpusztító fegyverei.
Kay azt is közölte, hogy szerinte tömegpusztító fegyverek létére nem volt egyértelmű bizonyíték, és a Szaddám-arzenál felemlegetése csupán ürügy volt a háborúra. Általában is azt kifejtette, hogy "az amerikai hírszerzésnek nagy gondjai vannak a megbízható adatok beszerzésével, feldolgozásával értelmezésével és okos elemzésével". (kossuth rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket