Szlovákia a státustörvény ellen
2002. november 27. 10:04, utolsó frissítés: 10:04
Szlovákia alapvetõen ellenzi a kedvezménytörvényt, a tervezett módosítással együtt is -- jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák kormányfõ kedden Budapesten azután, hogy megbeszéléseket folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel. A sajtóértekezleten a magyar kormányfõ elismerte, hogy a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazása ügyében nem jutottak elõre. Leszögezte, hogy nem tud lemondani a kedvezménytörvényrõl, és annak módosítását a kormány mindenképpen a parlament elé terjeszti.
Medgyessy Péter emlékeztetett arra, hogy Szlovákiának a napokban adta át a magyar kormány a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos elképzeléseket. Kifejtette, hogy négy alapelvet kívánnak követni a módosításban: szeretnék javítani a törvény mûködõképességét, elérni, hogy az a határon túli magyarság számára elfogadható legyen, igyekeznek a szomszéd kormányok észrevételeit figyelembe venni, és egyúttal az európai normáknak is megfeleltetni a törvényt.
Medgyessy Péter ugyanakkor gratulált Szlovákiának azért, hogy meghívást kapott a NATO-ba. Hangsúlyozta, hogy szövetségesként, és az európai uniós csatlakozás tekintetében is mindkét országnak érdeke jó kapcsolatrendszert és együttmûködést fenntartania.
Medgyessy közölte, hogy konzultált Adrian Nastase román kormányfõvel, de nem alakítottak ki közös álláspontot a kedvezménytörvényrõl. Mint mondta, mindkét ország szuverén döntése, hogyan viszonyul a magyar jogszabályhoz. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket