Erős euró: a szakértők aggódnak
2004. január 21. 10:59, utolsó frissítés: 10:59
Az Európai Unió szakértői nem hivatalosan eddig már többször figyelmeztettek rá, hogy gondokat okozhat, ha az euró továbbra is mesterségesen erősen felülértékelt marad a dollárhoz képest. Miután a tendencia nem változik, a szervezet pénzügyminiszterei most először hivatalosan is hangot adtak aggodalmuknak.
Az euró-zóna pénzügyminiszterei mindeddig megelégedtek azzal, hogy hangoztatták az erős és stabil euró fontosságát. Most azonban szembe nézve az eurónak a dollárral szembeni tartós felülértékeltségével, kinyilvánították, aggódnak az árfolyam túlzott ingadozása miatt, ragaszkodnak stabilitásához.
E hangsúlyváltás erős üzenet Brüsszelből két héttel a G-7 találkozó, azaz földünk legiparosodottabb országainak hagyományos csúcsértekezlete előtt. Az európaiak mostantól ily módon hívják fel a figyelmet az amerikaiak felelősségére. Brüsszelben ugyanis az euró mai túlzott erejét egyértelműen annak tulajdonítják, hogy Washington mesterségesen alulértékeli a dollárt, még ha jól tudja is, milyen kockázatokkal jár ez. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket