2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az amerikaiak nem akarnak űrprogramot

2004. január 19. 13:24, utolsó frissítés: 13:24

Az amerikaiak többsége ellenzi George Bush elnök Hold- és Mars-programját. Mint a Time hírmagazin vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából kiderül, a megkérdezettek 61 százaléka ellenzi az elnök szerdán bejelentett kezdeményezését, hogy 2015-ig újabb űrhajósokat küldjenek a Holdra, majd pedig emberrel hódítsák meg a Marsot is. A program a Fehér Ház becslései szerint a következő öt évben 12 milliárd dolláros többletkiadást jelentene.


Bush elnök pártja, a Republikánus Párt szavazói közül is 48 százalék ellenzi a Hold-programot, csupán 42 százalék támogatja azt. A felmérésben részt vevő 1003 megkérdezettnek 9 százaléka ért egyet azzal, hogy pénzt költsenek az űrprogramra, 40 százalék inkább az oktatás fejlesztését szorgalmazná, 27 százalék a szövetségi költségvetés egyensúlyba hozását tartaná fontosnak, 13 százalék pedig a környezetvédelemre költené az űrkutatásra szánt összeget. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS