Irak: 40%-al csökkent a dollár értéke
2004. január 16. 11:56, utolsó frissítés: 11:56
Az amerikai fizetőeszköz értéke két nap alatt 60 százalékára csökkent, s zuhanása miatt szinte megbénult a kereskedelem az iraki fővárosban. Mindeddig sem az Irakot jelenleg irányító amerikai hatóság, sem az iraki pénzügyminisztérium nem kommentálta a dollár elértéktelenedését. Egyes üzleti körökből származó információk szerint a dollár árfolyamesését az okozta, hogy egyes közel-keleti bankok nagy méretű dinárfelvásárlásba kezdtek.
Egyelőre még csak sejteni sem lehet, hogy mikor stabilizálódhat a helyzet, szkeptikus vélemények szerint azonban a dollár a következő napokban akár szeptemberi értékének negyedére is zuhanhat.A dollár mélyrepülése tragikus helyzetbe hozhatja azokat, akik járandóságukat az amerikai hatóságtól vagy valamely dollár elszámolású segélyszervezettől kapják. Így válságossá vált azoknak a családoknak élete is, amelyekben a családfenntartó a Szaddam-rezsim idején hivatásos katonaként, viszonylag jó életkörülményeket tudott teremteni. A civil szféra tragikus anyagi helyzete eddig sem volt ismeretlen Irakban. Arra azonban senki nem számított, hogy a hivatalos szervekkel együttműködő, az iraki rekonstrukcióban szerepet vállaló cégek is katasztrofális helyzetbe kerülhetnek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket