Nem tárgyal antiszemitizmusról az EB
2004. január 08. 11:24, utolsó frissítés: 12:21
Miután két tekintélyes zsidó vezető antiszemitizmussal vádolta meg az Európai Bizottság (EB) tagjait, Romano Prodi elnök felfüggesztette annak a saját maga által javasolt konferenciának az előkészületeit, melyen zsidó szervezetek és az EB képviselői vitatták volna az antiszemitizmus kérdéseit.
Az EB tagjai "megdöbbenéssel és hitetlenkedve" fogadták két tekintélyes zsidó vezetőnek azt az állásfoglalását, amelyben antiszemitizmussal vádolták az EU végrehajtó intézményét - közölte szerdán Reijo Kemppinen, a bizottság elnökének szóvivője. Edgar M. Bronfman, a Zsidó Világkongresszus és Cobi Benatoff, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke a Financial Timesban hétfőn közölt írásában azokat az eljárásokat kifogásolta, amelyeket a bizottság az antiszemitizmussal kapcsolatos két közelmúltbeli dokumentum nyilvánosságra hozatalakor alkalmazott.
Romano Prodi által kezdeményezett, de elhalasztott tanácskozáson tanácskozáson a bizottság és zsidó szervezetek képviselői vettek volna részt. A szóvivő szerint az elnök azért határozott így, mert nehezen tudja elképzelni, hogy olyan emberekkel üljön egy asztalhoz vitát folytatni e kérdésről, akik őt, illetve a bizottságot eleve antiszemitizmussal vádolják. A biztosok testületének többi tagja is egyetértett Prodival abban, hogy a konferenciára mindaddig nem kerülhet sor, amíg "nincs szemmel látható változás" az érintett zsidó vezetők hozzáállásában - közölte Reijo Kemppinen, a bizottság elnökének szóvivője. A cikk megjelenése után a bizottság több támogató levelet kapott zsidó szervezetektől, amelyek nem értenek egyet Bronfman és Benatoff állásfoglalásával - közölte a szóvivő. Utalt arra is, hogy a bizottság már korábban határozottan elutasított minden olyan beállítást, amely szerint Izrael politikájának bírálata bármilyen módon kapcsolatba hozható az antiszemitizmussal. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket