Észak-Korea beengedi az amerikai atomszakértőket
2004. január 02. 16:11, utolsó frissítés: 16:43
Észak-Korea engedélyezi, hogy hamarosan amerikai szakértői küldöttség keresse fel az ország legfontosabb nukleáris létesítményét. A hírt pénteken jelentette be a dél-koreai kormány egyik illetékese, aki szerint a látogatás már a jövő héten megtörténhet. Az amerikai küldöttségben a szenátus két politikai tanácsadója mellett helyet kap egy atomszakértő, egy, a Stanford egyetemen kutató kínai származású atomtudós, valamint az amerikai külügyminisztérium korábbi vezető beosztású munkatársa.
Észak-Korea vasárnap jelentette be, hogy kész az atomprogramjával kapcsolatos hatoldalú tárgyalások folytatására az év elején, de ennek dátumát nem rögzítették. Kína azt szeretné, ha még a január 22-én kezdődő kínai holdújév előtt felújulnának a tavaly augusztusban megszakadt megbeszélések.
Ha a látogatás megvalósul, ez lesz az első alkalom, hogy Phenjan külföldieket enged az ENSZ fegyverzetellenőreinek tavalyi kitiltása és az atomsorompó-egyezményből való kilépése, valamint atomreaktorainak újraindítása óta az észak-koreai fővárostól 90 kilométerre északra fekvő jongbjoni komplexumba.
Az amerikai hírszerző ügynökség (CIA) szerint Észak-Korea jelenleg egy vagy két atombombával rendelkezik, és legalább további fél tucat gyártására képes a Jongbjonban felhalmozott mintegy 8000 radioaktív fűtőelemből. Phenjan már korábban bejelentette a fűtőelemek újrafelhasználásának befejezését. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket