Szabadlábon a volt kelet-német államfő
2003. december 19. 11:18, utolsó frissítés: 11:18
Egon Krenzet, a néhai NDK egykori államfőjét és pártfőtitkárát, aki 1989 őszén Erich Honecker örökébe lépett, csütörtökön kiengedték a börtönből. Krenzet 1997-ben hat és fél év szabadságvesztésre ítélték azzal a váddal, hogy felelősség terheli az egykori német-német határon agyonlőtt keletnémet menekülők haláláért. Krenz felelősségét négy konkrét eset kapcsán vizsgálták.
A volt politikus 2000 januárjában kezdte letölteni büntetését, és napközben már huzamosabb ideje kijárhatott a fegyházból. Krenz a kiszabott hat és fél év büntetésből alig négyet töltött fogságban. A volt pártfőtitkár többször is fellebbezett az ítélet ellen, többek között az Emberi Jogok Európai Bíróságán, de az európai bírák jóváhagyták a német döntést. Utoljára októberben kérvényezte szabadon bocsátását, de az illetékes berlini bíróság "a bűn súlyossága" miatt nem adott helyt a kérelemnek.
Krenz ügyvédje, Robert Unger megfellebbezte a határozatot, és a felsőbb szint a 66 éves volt keletnémet vezető feltételes szabadlábra helyezése mellett döntött. Unger azt hangsúlyozta, hogy nem amnesztiáról van szó, nem részesítették kegyelemben védencét. Az ügyvéd érvelése megfelel Krenz felfogásának: sohasem kegyelmet akart, hanem igazságot. Szerinte egyszerűen azért ítélték el, mert az NDK magas rangú képviselője volt, úgymond a győztesek ültek fölötte bírósági tort. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket