Szakácsok súgták be Szaddámot?
2003. december 18. 11:03, utolsó frissítés: 11:03
A diktátort feladó személyek Szaddám Huszein ételébe altatót kevertek, majd jelezték az amerikai erőknek, hogy megkezdhetik akciójukat – írja az al-Vatan című szaúdi újság, mely egy tolmácsra hivatkozva azt írta, hogy a Szaddám Huszeint kísérő három iraki tiszt, valamint két szakács is részt vett a volt iraki elnök feladásában. A szaúdi lap arra nem tért ki, hogy az iraki diktátor feladói kaptak-e pénzjutalmat az amerikai fegyveres erőktől.
Az al-Vatan szerint az elfogáshoz sajátos módon hozzájárult a volt diktátor "második felesége", a jelenleg Libanonban álnéven élő Szamira Sahnabar is. Szaddám Huszein őrizetbe vétele előtt néhány nappal ugyanis telefonon felhívta feleségét, amit egy amerikai műhold rögzített.
Az iraki ideiglenes kormányzótanács egy tagja szerdán megerősítette: Szaddám Huszein volt iraki diktátort Bagdad környékén tartja fogva az amerikai hadsereg. Muaffak ar-Rubai sajtótájékoztatón közölte, hogy a volt elnököt Irak területén, nyilvános tárgyaláson fogják felelősségre vonni, és tárgyalásáig nem is fogják Irakból elszállítani. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket